2024. Március 28., csütörtök. Névnap: Gedeon, Johanna

Gyermeknap Lukácsházán

2018.05.27.

Gyerekekkel, szülőkkel népesült be szombaton a lukácsházi sportpálya. A civilek összefogásának eredményeképpen harmadszor rendezték meg a gyermeknapot.

   9 órakor a rendhagyó babaringatóval kezdődött a program, majd a zeneiskolások Gryllus Vilmos dalainak zenés-énekes-játékos előadásán szórakozhatott a közönség.

   Közben folyamatosan készültek a csillámtetkók, a kézműves foglalkozásokon a gyerekek is alkothattak, de volt arcfestés is. A nagyobbak az Őrállók Alapítvány élő történelem óráján ismerkedhettek a hagyományokkal, illetve megpróbálhatták légpuskával eltalálni a lőlapot.

   Nagy sikere volt a traktoroknak, a tűzoltó- és rendőrautónak, a rallyautónak, amikre most be lehetett ülni, sőt a bátrabbak még tüzet is olthattak.

   Ezen a napon adták át azt a defibrillátort, amit a Lukács-házi Boszorkányok Egyesületének kezdeményezésére a falu civil szervezeteinek és az egyéni felajánlásoknak köszönhetően sikerült megvásárolni, és ezentúl minden rendezvényen jelen lesz. Az átadáshoz kapcsolódott egy mini tanfolyam is, ahol a sárvári mentősök segítségével meg lehetett ismerni a készülék használatát, illetve az újraélesztéskor szükséges legfontosabb teendőket.

   A gyereknapon természetesen nem hiányzott a foci sem. A kicsik és nagyok lelkesen rúgták a bőrt a pályán.

   A civil szervezetek gondoskodtak az enni -és innivalóról is. Folyamatosan sült a lángos, készült a hot-dog, kínálták a süteményt és a különböző frissítőket.

 

     A rendezvény fő szervezője a Lukács-házi Boszorkányok Egyesülete volt, aktív segítői pedig a Borbarát Hölgyek Egyesülete, a Schott Lukácsháza SE, a Polgárőr Egyesület., a gyöngyösfalui Szőlőfürt Egyesület. A támogatók között volt az Önkormányzat, a Közösségi Ház, a Gyöngyösmenti Nonprofit Kft., valamint sok lelkes egyéni segítő. Mindenkinek köszönet jár azért, hogy munkája eredményeként nagyon sokan jól érezték magukat a lukácsházi gyermeknapon.

kapcsolódó galériák

Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek