2024. Március 28., csütörtök. Névnap: Gedeon, Johanna

Új kenyér napi piknik és főzőverseny

2017.08.21.

A lukácsházi Önkormányzat és a Közösségi Ház a csömötei kilátónál rendezte meg augusztus 19-én az új kenyér napi pikniket és főzőversenyt.

A kissé hűvös idő ellenére sokan vettek részt a rendezvényen. 10 csapat nevezett a főzőversenyre, amin szabadon választott egytál ételt kellett készíteni.

A szakmai zsűri véleménye alapján a Laci-konyha csülkös bablevese érdemelte meg az I. helyezésért járó vándorserleget.

II. helyezett lett az Angyalok és pásztorok harcsapaprikása, amit túrós csuszával kínáltak.

A III. helyezést a Kerti sör csapata vehette át, körömpörköltjük az önkormányzat különdíját is elnyerte.

Ugyancsak különdíjat kapott a Zala bogrács és a Nagycsömötei Pac-Ászok csapata.

A főzőverseny után Porpáczy József esperes áldotta meg az új kenyeret, mely Bognár Györgyné kemencéjében sült.

A rendezvény jókedvű beszélgetéssel és a finom ételek elfogyasztásával zárult.

kapcsolódó galériák

Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek