2024. Április 19., péntek. Névnap: Emma

Luca napi varázslatok

2019.12.08.

Szombaton került megrendezésre a lukácsházi Közösségi Házban a Luca napi Új bor dicsérete a Lukácsházi Borbarát Hölgyek szervezésében.

     Közel százan tették tiszteletüket, a helyi gazdák mellett jöttek Kőszegről, Csepregről, Reziből, Mesteriből a borbarátok, hogy bemutassák és megkóstoltassák idei munkájuk eredményét.

     A harminc bor közül a legtöbb minta a fehérborokból került ki, de szép számmal akadtak vörösborok is, valamint 5 rozét is kóstolhatott a vendégsereg.

     A borok bemutatását kulturális program is kísérte. A Lukács-házi boszorkányok nevében Bolfánné Zöhrer Mónika beszélt a Luca napi népszokásokról, a jó kedvet fokozta a kőszegszerdahelyi tűzoltó énekkar tagjainak dalolása. A Derű táncegyüttes moldvai táncokat mutatott be.

     Ünnepélyes pillanatokban sem volt hiány, a borok imáját Pammer István, az Európai Borlovagok Magyarországi Rendjének elnöke mondta el.

Ezen az estén került sor az új borhölgyek avatására. A három új tag már egy éve sokat segített a borhölgyek rendezvényein. A Borlovagok Magyarországi Rendje Vas Megyei Régiója Lukácsházi Lovagi Székének tagjai nevében Dr. Jónás Zsigmond, Albert Csaba és Kenyeri Dezső avatta fel Mélykuti Esztert, Kenyeri Dezsőnét és Ferencz Attilánét.

     A borbarát hölgyek gondoskodtak a vendégek ellátásáról, finom sütemények, borkorcsolyák mellett késő estig zajlott a beszélgetés a szőlőről, a gazdák mindennapjairól és természetesen az idei új borról.

kapcsolódó galériák

Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek