2021. Szeptember 17., péntek. Névnap: Zsófia

Szüret 2019

2019.09.22.

Szombaton csodálatos őszi idő várta az idei szüreti felvonulás résztvevőit. Meg is telt a Nemzedékek Parkja, ahonnan elindultak a fogatok, traktorok és egyéb szépen feldíszített gépjárművek.

     A menet Lukácsháza és Gyöngyösfalu utcáin haladt, 7 megállóhelyet érintett, ahol műsorral kedveskedtek a felvonulók a szép számú nézősereg részére.

     A műsorban felléptek az óvodások, a Szent Márton Kórus és az általános iskolásokkal együtt a Derű néptáncegyüttes.

     A két falu lakói, civil szervezetei példás összefogással készültek a felvonulók fogadására, a szépen feldíszített állomásokon enni és innivaló várta a vidám sereget. Útközben a kőszegi fuvósok gondoskodtak a jó hangulatról, de énekszótól volt hangos a többi jármű is, amelyeken többek között a kőszegi törökök, a nyugdíjasok, magyar ruhások, jágerek utaztak. A rendezvény vendégei voltak a rezi, a kőszegi borbarátok, a Borlovagrend több tagja is.

A felvonulás után finom vacsora várta a résztvevőket, majd következett a hajnalig tartó bál.

A szervezők köszönetet mondanak mindenkinek, aki segített, hogy a két falu ismét közösen létrehozott egy ilyen nagyszabású eseményt.

kapcsolódó galériák

Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek