2024. Március 28., csütörtök. Névnap: Gedeon, Johanna

Térségi Borverseny Lukácsházán 2020. augusztus 1-én

2020.08.01.

Augusztus 1-jén rendezték meg a 38. Térségi Borversenyt a lukácsházi Közösségi Házban.

       A Lukácsházi Borbarát Hölgyek Egyesülete, Lukácsháza Önkormányzata és a Közösségi Ház szombaton rendezte meg a hagyományos borversenyt. Az áprilisra tervezett megmérettetést a járványhelyzet miatt kellett elhalasztani.

24-24 fehér, illetve vörös borral neveztek a gazdák, emellett 5 rozé bor is érkezett.

     A vendégeket először Mélykuti Eszter, a Lukácsházi Borbarát Hölgyek Egyesületének új elnöke köszöntötte, aki ezúton köszönte meg Dr. Jónás Zsigmondné sokéves munkáját.

Ezután Bodorkós Ferenc, Gencsapáti polgármestere szólt a vendégekhez, majd Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, végül pedig Virág János polgármester üdvözölte a részvevőket.

     Geröly József ismertette a lebonyolítás technikai tudnivalóit, majd kezdetét vette a borbírálat.

A fehér borok szakmai zsűrijét Stefanich Kornél, a vörös borokét Hatos István vezette.

De külön értékelt a gazda zsűri és a női zsűri is, amely a legnépesebb volt az idei rendezvényen, hiszen a helyi borhölgyek mellett a perenyei, a csepregi és a gencsapáti borhölgyek is végigkóstolták a borokat.

         A szakmai munka után a kulturális műsor következett, először Tóth Kamilla népdalcsokrot énekelt, a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola zeneiskolásai népdalokat adtak elő furulyán és fuvolán Madár Ágnes vezetésével. Ezután a Szent Márton kórus férfitagjai ivó-és bordalokat énekeltek, végül a Derű néptánccsoport Moldvai táncok című produkcióját láthatta a közönség.

         Az ebédet követően Stefanich Kornél mutatta be pincészetének borait .

       A várva várt eredményhirdetés során a zsűri elnökök értékelték a borokat, majd következett az oklevelek és kupák átadása.

A rozé borok kategóriájában 4 ezüst és egy bronz minősítés született. A legjobb pontszámot Petrovits István Kékfrankos rosé bora kapta, a női és a gazda zsűri különdíját Kovács Gábor Burgundi-kékfrankos rosé bora nyerte el.

A 24 fehér bor mezőnyében 1 arany, 18 ezüst és 5 bronz minősítést adott a szakmai zsűri.

A vörös boroknál 5 arany, 14 ezüst és 5 bronz minősítés született.

Virág János polgármester zárszavában reményét fejezte ki, hogy jövőre Gencsapátiban találkozhatnak a borosgazdák, majd két év múlva a 40. borversenyen ismét Lukácsházán.

Az eredmények erre a szövegre kattintva érhetőek el.

kapcsolódó galériák

Eseménynaptár

Részletes naptár
HírekGaléria
developed by design2code
Együttműködő szervezetek